Több mint 10 évre visszamenően és gyakorlatilag minden részletre kiterjedően böngészhetünk a jelentkezési és felvételi adatok között a felvi.hu oldalon. Elsősorban mindenki arra kíváncsi, hogy a megelőző évben milyen pontszámot kellett elérni az általa megcélzott szakra való bejutáshoz. A ponthatárok kialakulása kevéssé ismert, ezért elsőként érdemes ennek folyamatát megismerni.
A ponthatárt az aktuális eljárásban felvételizők száma, azok pontszámai és a választott intézmény által felvehető (szakos) létszám határozza meg. Utóbbi adat nem ismert a jelentkezők számára, de a korábbi évek felvételi adatai mindenképpen iránymutatóak lehetnek. A ponthatármegállapítás során intézményenként, szakonként és jelentkezési helyenként (munkarend, finanszírozási forma) a jelentkezők pontszáma alapján rangsorokat alakítanak ki és – alapesetben – a felvehető létszámkeretbe utolsó helyen szereplő jelentkező pontszáma lesz/lehet az adott képzés ponthatára. Az alacsony ponthatár oka sok esetben annak köszönhető, hogy az intézmény felvehető létszáma több, mint a pályázó jelentkezők száma, így a nem kiemelkedő pontszámmal rendelkezők is betudnak kerülni.
A fentiektől eltérő esetek is előfordulhatnak, mivel a ponthatár kialakításában az intézményeknek is lehet beleszólásuk. Dönthet úgy az egyetem, hogy egyes szakjain – jellemzően állami ösztöndíjas formánál – minimum ponthatárt határoz meg, amit a Felvételi Tájékoztató szakos leírásában tüntet fel. Számos egyetem gondolkodik úgy, hogy a ponthatárnak üzenet értéke van, ezért szándékosan és tendenciózusan magasan tartja a ponthatárokat. Ezek a tendenciák kiolvashatók az elérhető adatokból, ha több évre visszamenőleg készítünk összevetést.
Az korábbi eljárások eredményeit nemcsak évekre visszamenően, hanem intézményi összevetést használva is érdemes vizsgálni. Ha például egy favorizált képzés utolsó 5 évben kialakult ponthatárait megnézzük az általunk választandó intézményekben, akkor láthatjuk, hogy a határok hol változtak egyik évről a másikra jelentősen, hol voltak stabilak és nem csökkentek bizonyos érték alá, továbbá, hogy intézményenként milyen differenciák rajzolódnak ponthatárok kapcsán. Ha „A” egyetemen tartósan magasabb pontszámmal lehetett bekerülni ugyanazon képzésre, mint a „B”-ben, akkor erre az eredményre továbbra is lehet számítani.
A statisztikák fontosak és sokat segítenek nekünk az eligazodásban a ponthatárok tekintetében is, de nem szabad kizárólag rájuk hagyatkozni. A jelentkezést megelőzően mindenképpen ajánlott a fentiek átböngészése, de a legfontosabb minden jelentkező számára, hogy a pontszámait miként tudja a legjobban maximalizálni!
Németh Péter, hivatalvezető
ELTE Savaria Egyetemi Központ